A kéményseprés díjának csökkentéséről is döntött a kormány, a módosítás az egy egységnyi munkaráfordításra figyelembe vehető legmagasabb, 4000 forintos összeget ötven százalékkal, 2000 forintra mérsékli - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken. A tárca közleménye szerint a közszolgáltatás díjának meghatározása a kormányrendelet alapján az egy egységnyi munkaráfordításra figyelembe vehető legmagasabb összeg megállapításával történik. Az ellátásért felelős önkormányzat az összeghatárra, a közszolgáltatási feladat tartalmára és a település szerkezetére figyelemmel helyi rendeletben rögzíti a tarifát. Az egységnyi munkaráfordítás figyelembe vehető legmagasabb összege július elsejétől legfeljebb 2000 forint lehet. A minisztérium hangsúlyozza, hogy a kéményseprési díjak csökkentésével a kormány újabb intézkedést tesz a családok terheinek mérséklése érdekében. Július 1-jétől csökkenő díjakra számíthatnak a fogyasztók a víziközmű-szolgáltatásban és hulladékszállításban. A víz- és csatornadíjak az idén januári összeghez képest csökkennek 10 százalékkal. A szemétszállításért 2014 végéig a tavaly áprilisi ár legfeljebb 4,2 százalékkal megemelt összegének 90 százalékát kérhetik el a szolgáltatók. A háztartások kiadásai a gáz, villamos energia és távfűtés januári költségcsökkentését követően idén júliustól további öt közszolgáltatásban mérséklődnek - közölte a tárca.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!