Virágzás Napjai az Őrségben

Idén huszadik alkalommal rendezik meg a hagyományosan Pünkösdkor tartott Virágzás Napjai fesztivált. Őriszentpéteren a koncertek, előadások és kiállítások mellett kézműves játszóház is várja majd ezen a hétvégén a látogatókat. A Pünkösd Hétfőig tartó fesztiválon játszik többek között a Zala Szimfonikus Zenekar és közös koncertet ad Gryllus Vilmos, Szokolay Dongó Balázs és a Ferenczi György vezette Rackajam. Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója stand-up előadással érkezik, Rátóti Zoltán, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója pedig felolvasóestet tart.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek