„Tűzmanó” a Bokréta Bölcsöde gyermeknapján

Elindult a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság „Óvodai korú gyermekek veszélyhelyzeti ismereteinek kialakítása, bővítése” programja. A gyermeknapon Kiss Norbert tűzoltó hadnagy tartott előadást, melyben kiemelte, hogy a program kialakítása a résztvevő gyermekek életkori sajátosságainak figyelembe vételével történt, játékos, interaktív formába öntve dolgozza ki a veszélyhelyzeti ismeretek oktatásának menetét. Az előadás alatt a gyermekek a szülőkkel és az intézmény dolgozóival együtt vettek részt a programban, így az ismeretek feldolgozása az otthoni környezetben tovább folytatódhat. A rendezvényen bevezetésként verses találós kérdésre válaszoltak a „Tűzmanó” új barátai, ezt követően pedig történelmi kalandozás során ismerhették meg, mire használta az ember a tüzet. Elsajátították a gyufa használatának szabályait, annak veszélyeit, valamint részesei lehettek „Rosszcsont Peti” segítségkérésének, miközben a történet alapján, játszva tanulták meg a segélyhívás és segélykérés lépéseit. Az előadás után mesevetítés következett, végül gyakorolták a tűzriadóterv végrehajtását, és a bölcsöde udvarán a tűzoltóautó várta a gyermekeket. Következő alkalommal – aktuálisan a nyári időszakhoz kapcsolódóan – a napsütés, hőség és fürdőzés veszélyeiről tanulhatnak a bölcsödések.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek