Rendezvény a gyermekbántalmazás ellen

A Városi Diákönkormányzat ma délután fél 3-ra Flash Mobot, azaz villámcsődületet szervez a gyermekbántalmazások ellen. A rendezvényen részt vesznek a Szombathelyi Gyermekjóléti Szakszolgálat munkatársai, valamint a város iskoláinak diákjai, de bárki csatlakozhat a rendezvényhez, ami a szombathelyi Fő téren lesz, a Szentháromság szobor előtti rendezvénytéren. A programban a kezdést követően a résztvevők felkészülnek egy élőlánc kialakítására és pontban 14 óra 50 perckor kézfogással egy perc néma csendben állnak majd a Fő téren. Két adománygyűjtő ládát helyeznek el, melyekbe ruhát, tartós élelmet, egyéb adományokat várnak a szervezők. A Szombathelyi Gyermekjóléti Alapítvány információ nyújtás céljából szórólapokat oszt, kérdésekre válaszol. Az összegyűlt adományokat a Vas Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és Gyermekotthon veszi át.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek