Lesz, ahol bővül a szolgáltatás: például a Sárvár – Nagysimonyi – Celldömölk regionális autóbuszvonalon, ahol új járat közlekedik majd Celldömölk és Sitke között, június 15-től, hogy könnyebb legyen az átszállás a Sárvár-Sitke járatra. A napokban egyébként kiderült: a közösségi közlekedés fejlesztésére, összesen 1,2 milliárd forint támogatást nyertek el a nyugat-dunántúli települések az Új Széchenyi Terv pályázatán. Vas megyét illetően ez azt jelenti, hogy a Vasi Volán 185 helyközi autóbuszjáratára épít ki dinamikus utas-tájékoztató rendszert. A Vas megyei településeken további fejlesztések is lesznek: így Vasváron felújítják az autóbusz-pályaudvar vizesblokkját, Hegyfalun új autóbuszvárót építenek, Kisrákoson a buszfordulót, Szelestén pedig az autóbuszvárót újítják fel.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!