A Duna mellett segítenek a vasi szakemberek

A Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint Vas megyében a folyók nem fenyegetnek árvízzel, ugyanis a vízgyűjtő területeiken nem alakultak ki árhullámok. Ahogy arról azonban beszámoltunk, a Duna több-százéves rekordárral fenyeget. Így a vízügyi szakemberek Vas megyéből is az árral fenyegetett területeken segítenek egyrészt az előrejelzésekben, valamint a települések elöntésének megakadályozásában. Hétfőn már több szakértői csoport kezdte meg a munkáját a szomszédos Győr-Moson-Sopron megyében, valamint emellett ma reggelre 45 főt vezényeltek át a dunai védvonalakra Vas megyéből, akik a védekezésben nyújtanak segítséget.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek