Szombathelyen 48-adszor rendezik meg a Savaria Nemzetközi Táncversenyt, melynek keretében szombaton WDSF Tíztánc Európa-bajnokságra kerül sor, egy magyar párossal. Az esemény keddi sajtótájékoztatóján Sági István, a Magyar TáncSport Szakszövetség elnöke kifejtette, ez a verseny 1966 óta igazi sikerrendezvény a vasi megyeszékhelyen, s idén az esti programra már garantált a telt ház az AGORA Művelődési és Sportházban. Horváthné Berta Ágota, a Savaria TSE művészeti vezetője elmondta, a 2006-os latin és a 2009-es tíztánc után ez lesz a harmadik Eb Szombathelyen. "A tíztánc a legnehezebb és leglátványosabb válfaj, hiszen öt standard és öt latin táncban kell egyszerre remekelni, és a döntősök 40x2 percet töltenek el a parketten. A 31 résztvevő párból nyolcan ott vannak a világranglista első 24 helyezettje között" - mondta a Nívó-díjas koreográfus. Magyarországot a 2008 óta együtt dolgozó Kis Violetta és Hegyes Bertalan János képviseli, akik idén megnyerték a hazai felnőtt bajnokságot. "Tizenkilenc évesen a célunk a középdöntőbe, azaz a legjobb 12-be kerülés, a döntő még nem lenne reális" - jelentette ki Kis Violetta, aki elárulta: hónapok óta speciális étrenddel készülnek a szombathelyi versenyre. Hegyes Bertalan János hozzátette, 13-as rajtszámuk nem zavarja őket, mivel az elmúlt években általában szerencsét hozott nekik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!