295 millió forintból fejlesztik a nyelvoktatást a SEK-en. A szombathelyi Nyugat-magyarországi Egyetem Bölcsészettudományi Kara az „Idegenben otthon” projekt keretén belül vállalta, hogy átfogó nyelvoktatási rendszert alakít ki.A támogatás segítségével fejlesztik a szakmai idegen nyelvi és az idegen nyelvű képzéseket. A nyelvoktatás koordinálására két képző központ is létrejön, az egyik Szombathelyen, a másik Sopronban. Horváthné dr. Molnár Katalin, a SEK elnöke rádiónknak elmondta: nagy szükség van a nyelvi képzésekre, hiszen Magyarországon a felsőoktatásban részt vevők idegen nyelv ismerete még mindig az európai átlag alatt van.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!