Tavaly a személyi sérüléses balesetek okozói között a kerékpárosok voltak Vas megyében és országosan is a második helyezettek. A rendőrség ezért kapta idén azt a kiemelt feladatot, hogy mind ellenőrzésben, mind oktatásban kiemelten foglalkozzanak a biciklisekkel. László Péter rendőrszázados a Nyugat Rádió Tekergők című magazinműsorában elmondta, hogy a rendőrök sok kerékpárossal szemben intézkednek, elsősorban azonban nem büntetési szándékkal lépnek fel, hanem megpróbálják felhívni a figyelmet arra, hogy milyen KRESZ szabályszegést követett el a közlekedő. Ami felett azonban nem tudnak szemet hunyni, az a még mindig tetemes számban előforduló ittas biciklizés.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!