A fővárosban a korábban várt 875 centiméterrel szemben 885 centiméteren tetőzhet a Duna vízszintje hétfőn nap közben az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) friss adatai szerint; délelőtt összeül a szervezet tudományos tanácsa. A folyó vízszintje négy óra alatt további 9 centiméterrel, 699 centiméterre emelkedett a fővárosban. Az eddigi legnagyobb, 2006-ban mért szintet hétfőn 25 centiméterrel haladhatja meg a vízállás. Csütörtökön délelőtt összeül az OMIT Tudományos tanácsa, amelyet a 2000. évi rendkívüli tiszai árvízvédekezés alkalmával hívtak össze először a védekezés kritikus helyzeteinek elemzéséhez és a szükséges megelőző, illetve operatív beavatkozások döntéseinek előkészítéséhez. A testület javaslattevő, véleményező szerepet tölt be az OMIT mellett - írta a szervezet. Megjegyzik: az ár várható levonulása az emberi erőforrások és a technikai eszközök bevetésének köszönhetően előreláthatólag sehol nem okoz majd kritikus, kezelhetetlen helyzetet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!