Kőszegi Várszínház idén hosszú idő után ismét visszakerülhetett a Jurisics-vár felújított belső udvarára, ami nagyban hozzájárul majd kettős célkitűzésükhöz: a kulturális programokon túl még vonzóbbá válhat város a látogatók számára. Szombattól augusztus 1-ig három bemutatóval várják a nézőket- mondta el rádiónknak Pócza Zoltán a Várszínház igazgatója. Köztük van Goldoni A kávéház című műve, a Mesebolt Bábszínházzal közösen passió játékot mutatnak be, a Gergye Krisztián Társulattal nemzetközi projektben készül előadás.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!