A Vas Megyei Katasztrófavédelem négy hivatásos tisztje teljesít szolgálatot az árvíz által veszélyeztetett megyékben. Ketten a fővárosban, ketten pedig Győrben segít a beavatkozások szervezésében és irányításában. Az őrség mentőcsoport tegnap rendőri felvezetéssel, 30 fővel, felszerelésekkel indult Győr-Moson-Sopron megyébe, hogy részt vegyen az árvízi védekezési munkálatokban. A mentőcsoport feladata homokzsákok megtöltése, védtöltések megerősítése, magasítása, szükség esetén kitelepítésben való részvétel lesz. A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kéri a lakosságot, hogy az árvízzel veszélyeztetett területekre ne induljanak útnak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!