Önkénteseket toboroz a katasztrófavédelem

Folyamatos az árvízi védekezés és felkészülés Győr-Moson-Sopron megyében, a Vas Megyei Katasztrófavédelem önkéntes segítőket toboroz a védekezési munkálatokra. Várják azok jelentkezését, akik szeretnének részt venni a munkálatokban. A jelentkezésnél meg kell adni az önkéntes nevét, címét, telefonszámát, hogy szükség esetén értesíteni tudjak, továbbá, hogy milyen időtartamra tudná vállalni a feladatot. Ezenkívül várják az árvízkárosultak és a védekezésben résztvevők javára felajánlott adományok bejelentését is. További részletek a Vas Megyei Katasztrófavédelem honlapján olvashatók.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek