Weöres Sándor A holdbeli csónakos című mesejátékának jelmezterveiből nyílt kiállítás csütörtökön a költő szülővárosában, Szombathelyen, a centenáriumi év programsorozatához kapcsolódva. A Szombathelyi Képtárban kiállított jelmezterveket Martyn Ferenc készítette, akit személyes barátság kötött Weöres Sándorhoz. Kapcsolatuk a tárlatot megnyitó Gálik Zoltán művészettörténész szerint gyümölcsözőnek, egymásra ösztönző hatásúnak mondható. A jelmeztervek ahhoz az előadáshoz készültek, amelyet 1979-ben a Pécsi Nemzeti Színház mutatott be, ám Weöres Sándor a mesejátékot sokkal előbb, már az 1940-es évek elején befejezte. A művészettörténész hozzátette: a költő kalandos játékként határozta meg ezt a művét, amelyből Ránki György operát, Takács Jenő zenekari művet írt, amely bejárta a világot. Az 1979-ben a Pécsi Nemzeti Színház kamaratermében tartott díszelőadáson ott volt mind a három szerző, felállva, egymást átölelve köszönték meg a közönség hangos tetszésnyilvánítását - mondta Gálik Zoltán, aki megjegyezte: A holdbeli csónakosból a tervek szerint film is készült volna, de ez még várat magára.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!