Újabb útszakaszokat zártak le az árvíz miatt Győr-Moson-Sopronban - közölte a megyei védelmi bizottság vasárnap az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint 11 órától nem lehet közlekedni a Novákpusztát Hédervárral összekötő úton, a Győr-Ménfőcsanakot Koroncóval összekötő úton pedig a vízátfolyások miatt félpályás forgalomkorlátozás van érvényben. Emlékeztettek arra: továbbra sem járható az 1-es főút az M19-es csomópontja és Komárom között, viszont az M1-es autópálya Komárom és Győr között ingyenesen használható. Továbbra is le van zárva Bodonhely és Kisbabot között a Rába-híd.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!