Ötszáz rendőr felügyeli Győrújfalut

Ötszáz rendőr felügyeli a rendet a péntek este az árvíz miatt kiürített szigetközi Győrújfalun - mondta el pénteken a Győrújbaráton elhelyezett kitelepítetteknek tartott tájékoztatón a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettese.

Németh Lajos ezredes az MTI érdeklődésére elmondta: normális esetben az egész Szigetközben 150 egyenruhás teljesít szolgálatot. Miközben a falu fölött köröző helikopter által közvetített képeket vetítették, Németh Lajos a tucatnyi, zömében idős kitelepített előtt arról beszélt, hogy a védekezés kezdete óta az egész Szigetközből nem jelentettek bűncselekményt. Hozzátette: egyetlen baleset jutott a hatóságok tudomására: Zsejkepusztánál egy teherautó elsodort egy a védekezésben részt vevő férfit, aki könnyebb sérüléseket szenvedett.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek