Lassú marad az apadás Győr megyében

Továbbra is lassú apadásra kell számítani Győr-Moson-Sopronban - áll a megyei védelmi bizottság kedd reggeli összegzésében.

A Duna menti és a Mosoni-Duna bal parti belvízvédelmi szakaszon másodfokú a készültség, a Rábca menti belvízvédelmi szakaszon elsőfokúról szintén másodfokúra emelték. Az elmúlt napon elöntött terület nagysága 4049 hektár volt. Győrújfalun továbbra is töltéserősítést, bordázást végeztek. Koroncón a híd alól távolították el az uszadékot, valamint egy helyen bordás kitámasztást alakítottak ki. Dunaszentpálon stabil a helyzet, figyelték és elhárították a buzgárokat. Zsejkepusztán a földtöltés a magasításoknál néhány részen átázott, de a szivárgásokat megszüntették. Az árhullám délre vonulásával a Duna felső részére mozgósított tűzoltók is útnak indulnak Győr-Moson-Sopron megyéből, és Bács-Kiskun, valamint Fejér megyében folytatják az árvíz ellen védekezést. Az önkéntesek segítségére az árvíz levonulása után is szükség lesz a megyében, mégpedig a homokzsákok ürítése, összegyűjtése során - emelték ki.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek