Patyi-Vesszős fesztivál a hétvégén

A hétvégén már harmadik alkalommal rendezik meg a „Patyi-Vesszős” Fesztivált Rábapatyon. Szombaton 10 órától kirakodó vásár, fogathajtó- és futóverseny, kézműves foglalkozások, hagyományőrző csoportok és táncbemutatók várják az érdeklődőket. A programot adományokból valósítják meg, és a szervezésében és lebonyolításában a helyiek is részt vesznek. Hajas László, a fesztivál szervezője rádiónknak elmondta: idén első alkalommal rendeznek vesszős futást a településen.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek