Both Ferenc közölte, a baleset úgy történt, hogy az autós a Győrszabadhegy és Pannonhalma közötti szakaszon egy vasúti átjáróban, egyaránt figyelmen kívül hagyta a fénysorompó tilos jelzését, illetve a leereszkedő félsorompót, utóbit megkerülte, és a személyvonat oldalának hajtott. Hozzátette: a 10 órakor történt balesetben megsérült a személygépkocsi vezetője, valamint további két ember, aki a vonaton utazott, és megrongálódott a mozdony is. Az érintett vonat 180 perc késéssel, egy másik mozdonnyal tudja csak folytatni az útját. A rendőrségi helyszínelés idejére a pályát lezárták - közölte a sajtóügyeletes.
Jelentős késéssel közlekednek a vonatok a Győr-Veszprém vonalon, miután Écsnél egy autó személyvonatnak ütközött és a pályát lezárták - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese hétfőn az MTI-t.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!