Olvasatlanul küldtek vissza trafikpályázatokat

Nemény András szocialista országgyűlési képviselő az MSZP keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, tudomásukra jutott, hogy több trafik pályázatot olvasatlanul küldtek vissza a feladóknak. A politikus azt gondolja, hogy ezzel a csalás bizonyítékait akarják eltüntetni. Ezért a képviselő azt kéri az érintettektől, hogy mindenképpen őrizzék meg ezeket az anyagokat, és amennyiben megbíznak bennük, akkor abból egy példányt adjanak le az MSZP irodájában. A dokumentumok összehasonlításával ugyanis sikerülhet bizonyítani a törvénytelenséget- tette hozzá.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek