Jogpont szolgáltatások a Nyugat-Dunántúlon

Kilenc dél-, és nyugat-dunántúli kistelepülésen indított ingyenes jogi szolgáltatást a Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége. A Jogpont Mini elnevezésű jogi szolgáltatás elsősorban munkavállalással, álláskereséssel, kisvállalkozás alapítással kapcsolatban nyújt segítséget. A Jogpont Mini többek között Hévízen és Pannonhalmán kezdte meg működését, kiegészítve a régió nagyobb településein korábban létrehozott 24 jogpontot. A szolgáltatás célja, hogy hatékony és ingyenes jogi segítséget nyújtson bárkinek, aki hozzájuk fordul.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek