Időközi polgármester-választás Pornóapátiban

Az előző polgármester, Varga Zoltán áprilisban bekövetkezett halála miatt kellett időközi választást kiírni. A 385 lakosú, főleg német nemzetiségűek által lakott községben 318-an járulhatnak a szavazóurnához vasárnap, két jelölt közül választhatnak. Mindkét jelölt - Horváth Csaba nyugdíjas és Kovács Rezsőné pénzügyi szakember - függetlenként indul. A képviselőtestületnek egyikük sem volt korábban tagja, de aktívan részt vesznek a falu közösségi életében - mondta Kovács Géza, aki a település szabadságon lévő jegyzőjét helyettesíti.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek