Birtokba vette szerdán az új magyar légitársaság irodáját a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren - írja az MTI. A becsődölt Malév megüresedett helyére pályázó Sólyom Airways a napokban hat repülőgép lízingelésére írt alá szerződést Londonban, az első gép még augusztus 20-a előtt Budapestre érkezik. A jegyek értékesítését még augusztusban megkezdik. Vágó József, a cég vezetője elmondta, ugyan a Sólyom Airways 6 repülőgéppel indul el még az idén, de 2017-re már 50 gépes flotta szerepel a terveikben. Charterjáratok és menetrend szerinti járatok indítását is tervezik, elsősorban európai, azon belül pedig alapvetően nyugat-európai célpontok felé.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!