Felújították a celldömölk-alsósági plébánia izsákfai részét. Néhány évvel ezelőtt a templom külsejét restaurálták, most a templombelsőt festették ki. A hétvégén liturgikus ünneplést és szentmisét tartottak Veres András megyéspüspök vezetésével a megszépült templomban. A püspök beszédében utalt arra, hogy az Isten iránti szeretetnek egyik beszédes jele a rendben tartott és időről időre megújuló templom is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!