Megrontással gyanúsítják a fiút

Megrontás miatt emelt javasolt vádemelést egy 15 éves fiú ellen a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság: a gyanú szerint az akkor 14 éves fiú és a még 14. szülinapja előtt járó lány szexuális kapcsolatot létesített egymással - írja a police.hu nyomán az Index. A rendőrség akkor kezdett foglalkozni az üggyel, amikor a zalaegerszegi kórház orvosa bejelentette a rendőrségen, hogy a lány terhes. Kihallgatásakor mindkét gyerek édesanyja azt mondta a nyomozóknak, hogy a gyerekek 2012 tavaszában ismerkedtek meg, és a szülők sem tudtak arról, hogy a fiataloknak volt egymással szexuális kapcsolata. A szülők elmondták azt is, hogy korábban a gyerekeket felvilágosították egy nemkívánatos terhesség kockázatairól.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek