Viharos széllel jöhet a zivatar hajnalban

A tartós hőség miatt hétfőre is tizenöt megyére, illetve a fővárosra a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az előrejelzés szerint hétfőn a legalacsonyabb hőmérséklet általában 15 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 37 Celsius-fok között várható. A meteorológiai szolgálat az MTI-hez vasárnap eljuttatott figyelmeztetésében azt írta: a napi középhőmérséklet az ország legnagyobb részén hétfőn is 27-30 fok között, északkeleten 25-27 fok körül valószínű. Ennek nyomán Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adtak ki, az ország többi területén viszont piros figyelmeztetés lesz érvényben. Győr-Moson-Sopron és Vas megyére a heves zivatarok miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Mint írták: hétfő hajnalban a Nyugat-Dunántúlon és az északi határ mentén előfordulhat olyan zivatar, amelyet viharos, óránként 70 kilométer feletti széllökések kísérhetnek. Emellett az UV-B sugárzás maximuma a 7,5-ös, nagyon erős értéket is elérheti.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek