A cégek betartják a szabályokat hőség idején

A kánikulában kötelező óránként 5-10 perc pihenőidőt biztosítani a dolgozóknak. Az előírások betartását Vas megyében több intézménynél is ellenőrizte a munkavédelmi felügyelőség. A szakemberek csak kisebb hiányosságokat állapítottak meg. A vasi cégek ugyan biztosítják a munkavállalók pihenését, de nem az óránkénti 5-10 percet. Fél óránként kötelező a hűtött víz biztosítása is, de ezzel kapcsolatban is előfordultak mulasztások. Patyi Szilvia, munkavédelmi igazgatóhelyettes elmondta: a rendelkezés ellenére nem személyre szólóan kaptak poharakat a dolgozók.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek