Vihar és felhőszakadás lesz holnap Vasban

Péntekre a hőségen kívül már a várható heves zivatarok, viharos szél és felhőszakadás miatt is figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott szöveges figyelmeztetésben azt írták: pénteken a napi középhőmérséklet északnyugaton 25 és 27 fok között, másutt 27 és 30 fok között valószínű. Ennek nyomán 17 megyében és a fővárosban továbbra a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetés, de Győr-Moson-Sopron és Vas megyében már csak citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben.

Kifejtették továbbá, hogy egy hidegfront hatására várhatóan délutántól a Dunántúl középső megyéiben, illetve északnyugati harmadában néhol, majd estétől, késő estétől a Dunántúlon egyre nagyobb számban alakulhatnak ki zivatarok, amelyeket helyenként viharos (óránkénti 60-75 kilométeres) szél, jégeső, felhőszakadás kísérhet. A délutáni óráktól a Dunántúlon olyan heves zivatar is kialakulhat, amelynek során nagyobb méretű jégdarabok hullhatnak, s a legerősebb széllökések erőssége az óránkénti 90 kilométerest is meghaladhatja.

A heves zivatar és a felhőszakadás miatt a fővárosra és 9 megyére (Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Somogy, Vas, Veszprém, Zala) elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. A viharos széllökések miatt Győr-Moson-Sopron és Vas megyére adtak ki ugyancsak elsőfokú figyelmeztetést.

Az előrejelzés szerint pénteken a legalacsonyabb hőmérséklet általában 17 és 24 fok között, keleten néhol 17 fok alatt várható. A legmagasabb hőmérséklet többnyire 33 és 39 fok között, északnyugaton 30 fok körül alakul.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek