Kitüntetést kaptak a vízügyesek

Árvízi emlékéremmel ismerte el az Országos Vízügyi Főigazgatóság azoknak a vízügyi dolgozóknak a munkáját, akik részt vettek – akár a helyszínen, akár a védekezés támogatásával a központban – a júniusi, rendkívüli dunai árvíz elleni védekezési munkákban. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság részéről több mint 100-an kaptak elismerést. Az igazgatóság munkatársai főként az irányítási műveletekben vettek részt. A minden rekordot megdöntő rendkívüli árvíz elleni védekezésben a győriek és a budapestiek munkáját segítették a kritikus szakaszokon többek között Győrújfaluban, Dunaszentpálon és Dunabogdányban.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek