Kábítószert termesztettek Szombathelyen

Öt szombathelyi férfival szemben indított nyomozást a Szombathelyi Rendőrkapitányság még tavaly augusztusában – olvasható a Police.hu. A megalapozott gyanú szerint az öt férfi egy szombathelyi családi házban termesztett kábítószert. A nyomozók a házkutatás során harminckét tő növényt foglaltak le. A rendőrök velük szemben visszaélés kábítószerrel bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást. A 46 és 19 év közötti férfiak a kábítószer termesztés energiaigényét villanyóra manipulálásával biztosították, így lopás ügyben is indult ellenük eljárás. A gyanúsítottak jelenleg szabadlábon védekeznek. A nyomozó hatóság az ügyben a napokban vádemelési javaslattal fordult a Szombathelyi Járási Ügyészséghez.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek