Az idei szezon mind nézőszámban mind elégedettségben felülmúlta az előző éveket. A 1240 ember befogadására képes lelátó a hat alkalomból négyszer teljesen megtelt. Idén minden eddiginél látványosabbak is voltak az előadások, hiszen az Aida egyik jelenetében például egyszerre 150-en állnak a színpadon. Mérei Tamás, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója a Nyugatnak elmondta: voltak, akik a világhírű előadásokhoz hasonlították az itt látott darabokat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!