Két baleset történt az M7-es autópálya Balaton felé tartó oldalán szombat reggel. Szabadbattyánnál négy, Polgárdinál két jármű ütközött, az elsődleges információk szerint személyi sérülés nem történt – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szombaton az MTI-vel. Juhász Károly egyúttal elmondta, hogy a nagy forgalom miatt torlódások alakulhatnak ki. A rendőrség azt javasolja, hogy a Balaton északi partjára tartók Székesfehérvárnál hagyják el az autópályát és a 8-as főút felől közelítsék meg úti céljukat. A déli partra tartóknak a 7-es utat ajánlják, ahonnan Polgárdinál lehet visszatérni az autópályára.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!