Az egyik a Zsidó udvar, amely a Zrínyi Ilona utcában kap helyet. Itt a látogatók kóser ételeket kóstolhatnak és a zsidó kultúráról hallhatnak előadásokat. A másik újdonság a Polgármesteri Hivatal előtti téren bemutatkozó Rábaköz lesz. A vidék megismerteti az érdeklődőkkel ételeit, hagyományait és kézműves termékeit is. Mérei Tamás, a Savaria Történelmi Karnevál Alapítvány elnöke elmondta, hogy a fő helyszínek változatlanul működnek majd.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!