Iskolakezdés a Quimby segítségével

Rászoruló gyerekek iskolakezdését támogatták az Ökumenikus Segélyszervezet adományvonalának felhívásával a kőszegi Tranziton fesztiválozó fiatalok. A kőszegi rendezvény egyik legjobban várt zenei programja a Quimby zenekar koncertje volt, amelyre a fesztivál résztvevői mind összegyűltek a várudvarban. A szervezők ezt a pillanatot ragadták meg arra, hogy a közönségből segítő közösséget formáljanak - közölte vasárnap Gáncs Kristóf, a segélyszervezet kommunikációs igazgatója az MTI-vel. A zenekar frontembere, Varga Livius és Szabó Anett, a Tranzit háziasszonya arra kérte a fesztiválozó fiatalokat, hogy együtt, egyszerre hívják a 1353-as adományvonalat és az így összegyűlt pénzt felhasználva több osztálynyi gyerek iskolatáskáját tudják majd megtölteni. A hazai rászorulók mellett határon túli gyerekek is kapnak segítséget, minden esetben személyre szabott, a korosztálynak megfelelő tanszercsomag formájában.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek