A Tudor Alapítvány szombathelyi műhelye svájci alapból nyert el támogatást többek között arra, hogy hátrányos helyzetű gyermekek nyaralhassanak a Balatonnál. Ötven, 13 és 17 év közötti, különböző vasi oktatási intézményekben tanuló diák töltött el a közelmúltban egy hetet Zánkán. A drámatáborban Devecsery László költő-tanár segítségével kóstoltak bele az irodalomba valamint egy önálló rádióműsort is összeállíthattak. Grünwald Zsolt projektvezető a Nyugatnak elmondta: összetartó ereje volt az eddigi programoknak és folytatást is terveznek a jövőben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!