Már 10 kilométeres a torlódás az M1-en

Már 10 kilométer hosszan torlódnak az autók az M1-es autópályán Tatabányánál Győr felé, mert egy 2 kilométeres szakaszon útfelújítást végeznek - derül ki az Állami Autópályakezelő Zrt. honlapjáról vasárnap délután. Korábban a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság figyelmeztetett arra, hogy a 60. és 62. kilométerszelvény között a külső forgalmi sávban munkálatokat végeznek, ezért csak egy sáv járható. A megyei rendőr-főkapitányság alternatív útvonalként az 1. számú főutat javasolja a gépjárművezetőknek. A rendőrség szerint megoldás lehet az is, ha az autósok Budapest felől az M7-es autópályára hajtanak, majd Székesfehérvárnál a 81. számú főútra fordulnak.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek