Nem kihallgatható a nejét is megégető férfi

A nyugat.hu információi alapján nincs szállítható és kihallgatható állapotban a lakását a feleségére és magára rágyújtó férfi. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított azzal az 53 éves kemenesmagasi férfival szemben, aki 2013. szeptember 3-án este otthonában szóváltásba keveredett feleségével, majd gyúlékony anyagot locsolt szét a szobában és azt meggyújtotta. A helyszínről az Országos Mentőszolgálat munkatársai a férfit és feleségét is a győri Petz Aladár Megyei Oktatókórház Égésplasztikai Sebészeti Osztályára szállították. A rendőrség emberölés bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben büntetőeljárást indított és a nyomozást szakértők bevonásával folytatja.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek