Szombaton rendezik meg a kettes fogathajtás Vas megyei Döntőjét a Szarvas Csárda Lovas SE szervezésében, amelyre várják a megye mind a 17, C kategóriás hajtóját. Ez egyben egy országos minősítő verseny, és az itt összegyűjtött pontok alapján kerülhetnek be a hajtók az amatőr országos bajnokságra. Ezt majd októberben rendezik Bács-Kiskun megyében. A verseny Körmenden, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik, és a szervezők a versenyzők mellett várják a szurkolókat is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!