Előzetes letartóztatásba került az a gyanúsított, akit kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt szerdán vett őrizetbe Vasi drogkereskedőkre csapott le a TEK 2013. September 13. 09:33 a Celldömölki Rendőrkapitányság. A cselekmény 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett, emiatt feltételezhető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a hatóság elől elszökne, elrejtőzne, illetve jelenléte az eljárási cselekményeknél másként nem biztosítható. Az ügyben érintett személyek, így különösen a tanúk megfélemlítésével, tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével, megsemmisítésével az eljárás meghiúsítására törekedne. Mivel a gyanúsított szervezője és működtetője a több gyanúsított szereplésével működtetett kábítószer-kereskedelemnek, attól is tartani lehet, hogy a gyanúsított újabb, szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követne el.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!