Mind a két vasúttársaságnak komoly gondot okoz a jelenség, amely Vas megyében sem ismeretlen. Országos szinten a színesfémlopással okozott károk évente 100 millió forintot tesznek ki a MÁV-nál és a GYSEV-nél is - írja az MTI. Győr-Moson-Sopron és Vas megye vasúti pályáinak többségét a GYSEV üzemelteti. A társaság szerint megyénkben a legtöbb kábellopás Répcelak, Acsád, Ölbő, Porpác, Püspökmolnári, Vasvár és Körmend térségében történik. Az okozott kár mértéke évről évre nő, ezért a színesfém legális felvásárlását végző telephelyek ellenőrzésében a GYSEV is közreműködik, de még egy alkalommal sem voltak eredményesek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!