A rendőrök 2013. szeptember 22-én a helyszíni tanúkutatás és információgyűjtés eredményeképp elfogták és a Körmendi Rendőrkapitányságra előállították azt a 45 éves helyi férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 20 óra 30 perc körüli időben a pankaszi Nemzeti Dohányboltba bejutott, majd onnan különböző dohánytermékeket tulajdonított el. H. Józsefet a rendőrök gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették. Az ügyben lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt a rendőrség büntetőeljárást indított.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!