Késik a kőszegi templomlépcső építése

A helyi plébániahivatal május végén négymillió forint állami támogatást kapott a Jézus szíve templom lépcsőinek felújítására. A képviselő-testület ugyancsak négymillió forint támogatást szavazott meg erre a célra. Az átépítésre a lépcső romos állapota, a balesetveszély miatt van szükség. Az eredeti tervek szerint a vállalkozó, aki a felújítást vállalta, augusztus 20-ra készült volna el a munkákkal. Azonban az építési engedély csak késve érkezett meg. A hosszú várakozás miatt a kivitelező visszavonta az ígéretét, mert elfogyott az építési kapacitása– számol be Kőszeg havilapja. A felújításra egyelőre nem akadt újabb jelentkező.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek