Megszakítottak egy útépítést az Őrségben

Megszakítottak egy útépítést az Őrségi nemzeti parkban, miután a Védegylet beperelte, az építést végző Swietelskyt és a Nemzeti Infrastruktúra fejlesztőt. A végső döntés november ötödikén lesz, addig viszont a Pesti Központi Kerületi Bíróság leállíttatta az építkezést. A szlovén határhoz közeli Kétvölgy és Felsőszölnök közötti útépítésre még 2009-ben adták ki az engedélyt, ennek hatálya azonban 2012-ben lejárt és nem lett meghosszabbítva, írja a Védegylet. A munkálatokat ennek ellenére idén Áprilisban elkezdték ami nem csak az engedély hiánya miatt jogsértő, hanem mert a természetvédelmi szabályzat szerint a földmunkákat és fakivágásokat csak a szeptember és március között lehet elvégezni.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek