Szerdán este negyed 8 után 4,2 erősségű földrengést észleltek az osztrák-magyar határtól nem messze, Badenben. A rengéseket Vas megye több pontján is érzékelték. Kisebb tárgyak dőltek fel és a berendezési tárgyak is megremegtek több lakásban. Az obszervatórium honlapja szerint Vas megyében Csepregen és Bük környékén volt érezhető földrengés, mely Ausztriában kisebb károkat is okozott. Nem ez volt az első földmozgás ezen a részen. Szeptember 20-án már mértek egy 4,2-es erősségű rengést ugyanebben a térségben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!