A múzeumban októberben négy esemény is lesz. „A nagy rajzolás” címmel meghirdetett programban az érdeklődőknek lehetőségük lesz a sárvári múzeum freskórészleteinek vagy akár összes festményének újratervezésére. „A Kísérleti vártan” című programban a kiállítóterek laboratóriummá alakulnak, ahol a fizika, a kémia és a matematika kap főszerepet. „A Múzeumok délidőben - 15 perc hírnév” sorozatban egy-egy kiemelt műtárgyat mutatnak be a szakemberek a múzeumi gyűjteményből. A múzeológusok nemcsak a tárgyak készítési technikáját vagy azok különleges használati módját ismertetik, hanem a tárgyhoz kötődő történetekről és legendákról is beszélnek. Végül „A hagyaték. A Nádasdy család mecénási tevékenységének eredményei” című konferenciával zárul a múzeumi hónap Sárváron.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!