A beszélgetés sorozat keretében idén kétféle program váltja egymást a Cafe Frei pódiumán. Minden hónap első szerdáján a Weöres Sándor Színház aktuális bemutatója kapcsán hallhatnak beszélgetést a vendégek a produkcióban közreműködő színészekkel, minden hónap harmadik szerdáján pedig Kálmánchelyi Zoltán és Vass Szilárd lesznek a délután házigazdái és ígérnek felhőtlen szórakozást Szombathelyi aktuális – a’ la carte Zoli&Sziszi című, mindig megújuló műsorukkal. Első előadásukkal 16-án, szerdán este 17 órakor várják az érdeklődőket.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!