Szentmise keretében szerdán nyílik meg Szombathelyen az egyetemisták előtt a katolikus egyetemi lelkészség kívülről és belülről teljesen felújított Szent Norbert-temploma - közölte a Szombathelyi Egyházmegye sajtószolgálata az MTI-vel. Az egyetemisták évkezdő szentmiséjét Veres András megyés püspök mutatja be, aki megáldja a felújított templomot. A Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központja és a Szombathelyi Egyházmegye 2011-ben hozta létre a Szombathelyi Katolikus Egyetemi Lelkészséget, egy évvel később pedig az egyházmegye megalapította a II. János Pál pápáról elnevezett szakkollégiumát, lehetőséget kínálva a jelentkezőknek arra, hogy az egyetemi oktatással párhuzamosan a keresztény közösségben, hitéletükben is gazdagodjanak. A Szombathelyi Egyházmegye még az előző tanévben a Petőfi Sándor utcában lévő Szent Norbert-templomot jelölte ki arra, hogy az egyetemi lelkészség lelkipásztori működésének színhelye legyen, ott a mindenkori egyetemi lelkész a főiskolásoknak és az egyetemistáknak lelki programokat szervezzen és egyházi szertartásokat végezzen - írták. Az egykori Zárda-templom pályázati forrásokból, a hívek adományainak és az egyházmegye anyagi támogatásának köszönhetően megújulva várja a szombathelyi egyetemistákat és főiskolásokat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!