Csütörtökön 9 órakor a Vas megyei Szeleste településnél lévő meredek úton elszabadult egy út szélén parkoló teherautó, melynek következtében a vele szemben lévő másik tehergépkocsinak ütközve agyonnyomta az egyik sofőrt. Információink szerint a takarmány alapanyagot szállító két teherautó egymás mögött parkolt, mikor az első gépkocsi megindult és nekiütközött a mögötte állónak. Ekkor még nem történt meg a tragédia, az elgurult teherautóval sofőrje előre járt, aki ezután ismét befékezte a gépkocsit. A hátsó teherautóból kiszállt a másik sofőr, és megvizsgálta a gépkocsi elejét, majd elkezdte helyrehozni az ütközés okozta károkat. Fél óra múlva ismét - eddig tisztázatlan okból - elszabadult az első teherautó, és a két autó között tartózkodó 35 éves férfit odapréselte a másik tehergépkocsihoz. A sofőr azonnal szörnyethalt. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit. (West Press)
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!