Jánosi: támogatjuk a szombathelyi sportcsarnokot...

A szaktárca támogatja a szombathelyi dobóatléták és tornászok számára épülő sportlétesítmény finanszírozását az elkövetkező két évben - ezt Jánosi György gyermek-, ifjúsági és sportminiszter jelentette be tegnapi szombathelyi látogatásán. A miniszter elmondta: a tervek szerint a jelenlegi csarnok edzőterem maradna, e mellett épülne egy rész a tornászoknak, egy új csarnok pedig a dobóatlétáknak. Jánosi György a stadionrekonstrukciós programról szólva elmondta : a kormányzatnak újra kell gondolnia azt, hiszen mintegy 4 milliárd forintos hiányt, valamint 9 és félmilliárdnyi kezességvállalási csomagot hagyott rá az előző kormány. A cél: kevesebb, de minőségileg színvonalasabb stadion építése. Ez -véleménye szerint - nem jelenti a már megkezdett beruházások félbehagyását, az újak esetében azonban mérlegelni fogják, hogy nem célszerű-e az adott településen esetleg más sportlétesítmény fejlesztésére fordítani a rendelkezésre álló összeget. Jánosi György szerint ahhoz, hogy ez sikerüljön, az önkormányzatiság elvének kell érvényesülnie. A települések segítségével szeretné ugyanis a tárca fellendíteni a diáksportot, és a diákolimpiai rendszert, mely egyeben az utánpótlás nevelés alapja is lehet majd. Mindehhez dupla forrás kíván biztosítani a jövőben a minisztérium. Jánosi hozzátette: A ciklus végére a költségvetés minimum egy százalékát fordítja majd a kormányzat a sportra a jelenlegi alig fél százalék helyett.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek