Hamar népszerű lett a kombinált bérlet

A tavalyi adatokhoz viszonyítva február-március hónapban jelentősen nőtt a Püspökmolnári - Szombathely viszonylatban bérlettel közlekedő utasok száma. A két Vas megyei település között februártól vezette be a GYSEV Zrt. és a Vasi Volán Zrt. a kombinált bérletet, amely vasúti és autóbuszos közlekedésre is feljogosít.

A két közlekedési társaság a 2012-ben megkötött együttműködési megállapodás keretében idén februártól vezette be a kombinált bérletet. Azóta a Püspökmolnári és Szombathely között közlekedő utasok a két település között egy bérlettel utazhatnak a vonatokon és autóbuszon. A kombinált bérletért ráadásul kevesebbet kell fizetni az utasoknak, mintha külön-külön vásárolnák meg a havi bérletet.

Az első két hónap statisztikái szerint beváltotta a hozzá fűzött reményeket a kombinált bérlet: mind a GYSEV Zrt., mind pedig a Vasi Volán Zrt. jelentősen több bérletet adott el, mint 2013. azonos időszakában. A vasúttársaságnál 168-ról 199-re, a volán társaságnál pedig a korábbi szám több mint duplájára, 50-ről 114-re emelkedett az értékesített bérletek száma. Ennek köszönhetően mindkét közlekedési társaság növelni tudta bevételeit.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek